Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


Kína, széncsúcs, szép új világ

(Felhasznált cikk: The Oil Drum, Euan Mearns, EWG szénjelentés, BP statisztika)

A BP statisztikai adatai szerint a kínai szénkitermelés teszi ki immár a világ kitermelésének 47%-át. Ez azért fontos dolog egyébként, mert a világ gyárává váló Kína gazdasági növekedése szinte kizárólag erre a forrásra épül, mindez mellett még gyorsan nő a távol-keleti ország által vásárolt földgáz és olaj mennyisége is.

A világ szénbányászata milliárd tonna olajekvivalens egységben (Kína nélkül: piros, Kína: kék)

Tudjuk, hogy a világ kőszénkészletei is végesek. Egy ilyen versenyző, mint Kína erőteljesen meg tudja határozni a kőszéntermelés csúcsának idejét. Az EWG szerint 96 milliárd tonna, a Caltech-en kutató David Rutledge szerint 139 milliárd tonna van még Kína földje alatt. Amennyiben az utóbbi igaz, akkor a kínai bányászat eddig 37%-át hozta felszínre annak, ami elérhető. A kitermelés csúcsa Kínában, figyelembe véve a kitermelés növekedését, valahol az elkövetkező 10-15 évben várható, és nagy valószínűséggel ez lesz a Föld kitermelési csúcsa is, vagy közel esik majd hozzá.

De mindez eltörpül egy másik jelenség mellett, ez pedig a kínai szénbevitel változása. Az alábbi ábrára nézve, elsőre nem érthető, miért vásárol Kína szenet:

Kína széntermelése (kék) és fogyasztása (barna) millió tonna olajekvivalnes egységben

Látszólag pont annyi a termelés, mint a felhasználás. Igaz, ugyanakkor van egy dolog, amit nem vettünk figyelembe. Általában egy ország évi fogyasztásának harmadát, 4 hónap fogyasztását tárolja.  Mivel Kínában évente 10%-al (tavaly 9.6%-al) nő  a fogyasztás, a készleteknek is így kell nőni. Ez hozzávetőlegesen 120 millió tonna olajekvivalens szén plusz beszerzését indokolja. És valóban, a kínai import 104 millió tonna. Éppen csak hogy fedezi azt a pluszt, amivel a készleteknek nőni kell, hogy arányuk a fogyasztáshoz állandó maradjon.

Ez az összeg a világ széneladásának 11%-a, és arra döbbenjünk rá, hogy ez pusztán arra megy, hogy a tárolt készletek biztonságos szintre növekedjenek általa! Ha elkezd lassulni a kínai széntermelés, akkor a kínai import rakéta-gyorsasággal kezd nőni. Ha pedig csak pusztán minden így megy tovább, 14 év múlva már a világ piacain mozgó szén harmadát Kína fogja megvásárolni. Ez pedig árnövekedést jelent, illetve azt, hogy bármit is hittünk eddig a szénkészletekről, nem számoltunk a kínai monstrummal - sem.

És a másik: ha ez így megy, akkor a 450 milliomodrész CO2-koncentrációt sem fogja tudni tartani a világ. Csaó Darwin.

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Milyen tanulsággal szolgálhat korábbi népek és a természet viszonya, amennyiben az összeomlásig fajuló válságot idézett elő? A húsvét-szigetiek kivágták az utolsó fát is, a dél-amerikai indiánok túlhasználták a földet... El lehet ennyivel intézni régmúlt társadalmak bukásának okait?

A könyv a rendszerelméleten keresztül mutatja be, mire jutott a lehetséges forgatókönyvek elemzésével; milyen jövőnk lehet. A könyv alapját egy olyan számítógépes modell eredményei képezik, mely kulcsfontosságú folyamatokat modellez (népesség, energia, ipar, mezőgazdaság, szennyezés stb. alakulása és kölcsönhatásaik). Az eredmény megdöbbentő.

X