Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


J. M. Greer: Amerika alászállása

A szerző ebben a cikkben a kevésbé látható, semmiféle földrajzi helyhez nem kötődő pénzbirodalomról ugyan nem szól, elemzése mégis jó összefoglalását adja annak, mi vár a földkereség valaha legirigyeltebb, minden földi jóban dúskáló polgáraira - és miért.

Rájöttem, hogyan lehet nagyon egyszerűen beszélni arról, milyen brutális zsugorodás indult meg Amerika gazdaságában. Anélkül méghozzá, hogy beleesnénk a megszállott haladáshívők vagy az apokalipszisről képzelgők csapdájába, ugyanakkor mégis megfogalmazva, mit gondolunk a jövőről. Mondjuk ki: az Egyesült Államok a következő évtizedben végleg a harmadik világ országai közé fog süllyedni.
Végleg, mondom, mert az úton már rajta vagyunk. Miben is különbözik a harmadik világ az ipari társadalmak kivételes előnyöket élvező kisebbségétől? Hogy ipari termékekben behozatalra szorulnak, exportálni pedig leginkább csak nyersanyagokat tudnak. Az Egyesült Államokra ez már évtizedek óta igaz. A harmadik világ gazdaságai tőkeszegények, külföldi kölcsönöktől függenek - az Egyesült Államokra az utóbbi időben ez is áll. A harmadik világ országaiban súlyos nehézségekkel küzd az egészségügy - nos, az ipari országok közül az Egyesült Államokban a legkisebb a várható élettartam, a gyermekhalandóság pedig elérte Indonézia szintjét. Tehát ez is stimmel. A harmadik világ országait gyakran kleptokráciák (tolvajlás révén hatalomba került elitek) irányítják - ezt ugye ne is részletezzük.
Az Egyesült Államok valójában már csak két dologban különbözik a harmadik világ nagy és túlnépesedett országaitól. Az első: az átlagos életszínvonal - akár pénzben, akár energia- és erőforrás-felhasználásban mérjük - itt messze magasabb, még az ipari országok többségénél is. A második: hogy az Egyesült Államoké a világ legköltségesebb és technikailag legbonyolultabb hadserege. A két tényező persze szorosan összefügg, és ennek az összefüggésnek a megértése kulcsfontosságú, ha meg akarjuk érteni, miért ér véget „Amerika évszázada”, és miért süllyed le a harmadik világ országai közé.
Az Egyesült Államoknak azért van ma a világon a legdrágább hadserege, mert övé a világ leghatalmasabb birodalma. Nem túl ildomos ezt így kimondani, de hát az USA mégsem azért állomásoztatja csapatait a világ több mint száz országában, mert ott jobb a levegő. Ez a birodalom úgy működik, mint minden más birodalom: úgy billenti fel a nemzetek közti gazdasági kapcsolatok egyensúlyát, hogy a világ többi részének gazdagsága saját kofferjaiban landoljon. Talán még nem mindenki gondolkodott el azon, a világnépességnek miért épp az Amerikában élő 5%-a használja fel a világ természeti kincseinek és iparcikkeinek jó egyharmadát. Az amerikaiak ezen nem igen gondolkodnak. A válasz: mert ilyen egy birodalom gazdasága.
Egy évszázada, 1910-ben még Nagy-Britannia volt a globális birodalom, neki voltak a világ minden pontján állomásozó csapatai, és a világ gazdagsága hozzá áramlott: akkor a britek életszínvonala emelkedett mások rovására. Egy évszázad múltán, 2110-ben, ha az akkori technológia még lehetővé teszi egy világbirodalom kiépítését - ne feledjük, a spanyolok fából épített hajókkal és primitív ágyúkkal is egész jól elboldogultak -, annak a birodalomnak nem az Egyesült Államok lesz a központja. A birodalmi lét ugyanis olyan, mint az amfetamin: rövidtávon élénkít, hosszú távon viszont gyakran halálos. A britek csak azért úszták meg a teljes katasztrófát, azért tudtak leköszönni birodalmi szerepükről, mert az Egyesült Államok kész volt a hatalomátvételre, képes volt rá és akarta is. Cserébe a szövetségesek legbelső körébe fogadta Nagy-Britanniát. A legtöbb nemzet egy-két évszázadon át tartó gazdasági összeomlással, politikai káosszal, a társadalma szétesésével fizet azért, mert birodalom korában túllőtt a célon.

Az Egyesült Államok is így szorult sarokba. A tengerentúlról befolyó nyilvánvaló sarc miközben a világ többi részének mércéjéval mérve képtelenül gazdaggá tette az amerikaiakat, tönkretette hazai gazdaságukat. Ugyanazok az egyenlőtlenségek, melyek miatt a gazdagság odaáramlott, tették lehetetlenné, hogy Amerika odahaza versenyképes árakon termelhessen. Kialakult egy olyan kultúra, ahol az emberek - társadalmi szintjüktől függetlenül - egyszerűen azt képzelik, hogy nekik különböző dolgok járnak. Ahogy történni szokott, a birodalom bevételei nem tartanak lépést a gyorsan emelkedő költségekkel, a népesség pedig egyre több ajándékot szeretne a birodalomtól. A birodalmi szerepre áhítozó más országok eközben már cápákként köröznek körülötte. A legbölcsebb tudja, hogy minden újabb teher, ami a birodalomra hárul, közelebb hozza a bukás napját, amikor könnyűszerrel végezhetnek vele.
A világhelyzetnek effajta leírásával a kulturális főáramban aligha találkozhatnak, sőt még az alternatív mellékágakban se nagyon. Az egy évszázados kontraszt igen tanulságos. A végóráit élő brit birodalomban nagyon sok ember pontosan tudta, hogy a birodalomnak, ahol soha nem nyugodott le a nap - a rossz nyelvek szerint azért mert az angolokban az Isten se bízott -, befellegzett. Szépen kiolvasható ez Rudyard Kipling Kivonulás című verséből is:

"Köddé lesz minden büszke flotta,
Dűne és szirtfok elveszti tüzét,
Pompás múltunk csak ama sors tiporja,
Mint hajdan Tíruszt, fényes Ninivét!"

                     (Széky János fordítása.)

Ilyen történelmi érzékkel manapság nem találkozunk, és ebben szerintem a haladás mítosza, a modern világ vallása a ludas. 1910-ben sok embert foglalkoztatott a történelmi hanyatlás kérdése, ma erről sehol sem hallani, mert a történelembe, mint örök fejlődésbe vetett hit annál mélyebbre fészkeli magát, mennél inkább korhadoznak az alapok, amelyekre elmúlt évszázadok haladása épült.
Mivel minden társadalmi változást rózsaszín szemüvegen át nézünk, s mindenben a haladás-fejlődés újabb és újabb állomásait véljük felfedezni, korunk eseményeit is teljesen torzan látjuk. Jó példa erre az úgynevezett „globális gazdaság” felemelkedése és bukása az utóbbi évtizedekben. A globalizáció hívei egy utópikus jövő diadalmas első hullámait üdvözölték, melyben mindenki az amerikai középosztály szintjén élhet; a globalizáció kritikusai pedig úgy látták, a tőkés társaságok sikerrel hajtják uralmuk a világot. Nagyon kevesen látták, hogy ezek egy mind bizonytalanabb birodalmi társadalom elkeseredett lépései: ez a birodalom már a saját gazdaságát se tudja működtetni, és már a legalapvetőbb gazdasági feladatokat is külföldi országokba kell telepítenie. Pedig ez a helyzet. És ebből megjósolhatóan következett az is, hogy más országok a beáramló tőke és technológia segítségével saját ipart építenek maguknak, kivárják az alkalmas pillanatot, majd maguk is piaci szereplővé lépnek elő, és kiszorítják a versenyből azokat a vállalatokat és országokat, melyek velük termeltettek.
Nagyon sok elemzőnek elkerülte a figyelmét, hogy lassan lejár a multinacionális társaságok korszaka. E téren a döntő csatát Oroszország vívta meg, és mikor Putyin a nyugatról pénzelt oligarchákat megsemmisítve visszavette az ellenőrzést az ország energiakészlete felett, abban az orosz drámai érzék diadalmaskodott. Hasonlóan jellemző Kína eleganciája, mikor a globális kereskedelmi törvényeket a maga módján azok vélt haszonélvezői ellen fordítja. A nemzetközi keresekedelem gépezetét kihasználva a kínai kormány tulajdonában álló vállalatok egész sora terjesztette ki működését az egész világra, megvetve ezzel egy jövendő globális kínai birodalom alapjait, miközben a kormány hatékonyan hárított el minden tárgyalást, mely hazai gazdasági érdekeit veszélyeztette volna. Ma már Kína jelentős részesedést vásárol magának több olyan multinacionális cégben, melyről sok jóakaratú nyugati ember azt képzelte, hogy az egész világot maga alá fogja gyűrni. Az a nap, mikor az ExxonMobil a CNOOC leányvállalata lesz, talán közelebb van, mint gondolnánk.
Azok az előítéletek, melyek miatt az effajta globális változások elkerülik a figyelmünket, hazai földön is megteszik a magukét. A haladásba vetett hit, s mellé az előjogok imént említett kultúrája szinte lehetetlenné teszi, hogy az amerikai közéletben bárki szóba hozza a tényeket: Amerika már nem engedheti meg magának azokat a társadalmi szokásokat, amiket még birodalom korában alakított ki. Szinte lehetetlen ma az amerikai életnek olyan vonatkozását találni, amit ne érintene alapvetően ez a változás. [...]
Mindezek a változások akkor is elkerülhetetlenek lennének, ha az ipari társadalmak megújuló erőforrásokra támaszkodva, a létünket lehetővé tévő bioszférával egyensúlyban tevékenykednének. [...]
Ne felejtsük el, hogy ráadásul közben globális válság van. Az ipari társadalmak nem megújuló erőforrásokra támaszkodnak, a bioszférához való viszonyuk pedig a túllövés és összeomlás jól ismert forgatókönyvét követi. Amerika végjátékát tehát az is befolyásolja, hogy beleütköztünk a növekedés korlátaiba. Ha olyan világban élnénk, ahol a belátható jövőben az energia és erőforrások változatlan mennyiségben állnának rendelkezésünkre, akkor a feltörekvő hatalmak esetleg még  ajánlhatnának olyan ördögi alkut Amerikának, mint Amerika a briteknek 1942-ben, ideig-óráig megtartva a hajdani birodalom kiürült héját, míg át nem veszik tőle az uralmat.
Így azonban valószínűleg más népek is felfigyeltek arra, hogy ha az USA történetesen nem tudna energiát és erőforrásokat importálni, akkor a világ fogyó erőforrás-készleteinek egynegyede megmaradna a többieknek. [...]
Amerika harmadik világba süllyedésének egyik következménye, hogy sokunknak nemigen lesz ideje a globális és országos kérdésekkel foglalkozni, mert örülni fog, ha van mit ennie és tető van a feje fölött. A hangsúlyeltolódásnak persze haszna is van. Azok a nemzetek, melyek hamarabb lépnek az ipartalan gazdaság korszakába, ezért meg kell tanulniuk, hogyan tartsák fenn magukat kevesebb energiával és erőforrással, lépéselőnybe kerülhetnek - hiszen ezeket a lépéseket előbb utóbb mindenkinek meg kell majd tennie. Ehhez persze például merőben más közgazdasági felfogás szükséges, mint ami manapság dívik. [...]
E. F. Schumacher független közgazdász dolgozott ki egy olyan gazdaságfejlődési elméletet a harmadik világ országai számára, amelyik átvágta kora előfeltevéseinek gordiuszi csomóját, és megmutatta az utat egy viszonylagos felvirágzás felé, mely számol a korlátos növekedéssel és a birodalmak kudarcainak okaival is. Ezt az utat akkor senki sem járta. Nekünk pedig, könnyen lehet, hogy nem maradt más.

http://thearchdruidreport.blogspot.com/2010/02/becoming-third-world-coun...

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Milyen tanulsággal szolgálhat korábbi népek és a természet viszonya, amennyiben az összeomlásig fajuló válságot idézett elő? A húsvét-szigetiek kivágták az utolsó fát is, a dél-amerikai indiánok túlhasználták a földet... El lehet ennyivel intézni régmúlt társadalmak bukásának okait?

A könyv a rendszerelméleten keresztül mutatja be, mire jutott a lehetséges forgatókönyvek elemzésével; milyen jövőnk lehet. A könyv alapját egy olyan számítógépes modell eredményei képezik, mely kulcsfontosságú folyamatokat modellez (népesség, energia, ipar, mezőgazdaság, szennyezés stb. alakulása és kölcsönhatásaik). Az eredmény megdöbbentő.

X