Olaj és gázlelőhelyet talált a Mol az Északi-tengeren

Olaj - 2020, március 18 - 10:42
A Mol-csoport tagja, a Mol Norge AS olajat és gázt talált Norvégia partjainál - közölte a magyar olajtársaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Kategóriák: Energiaválság

Brutális olajár jóslat érkezett

Olaj - 2020, március 17 - 13:05
A Deutsche Bank elemzői szerint a Brent olajfajta hordónkénti átlagára 25 dollár lesz az idei második és harmadik negyedévben.
Kategóriák: Energiaválság

Détár Enikő takarítást is vállal, ha a helyzet úgy kívánja: "A túlélésre játszom"

Munkanélküliség - 2020, március 17 - 08:55
Détár Enikő rengeteg színházi és szinkronmunkától esett el a koronavírus miatt. Az 56 éves díva azonban nem esik kétségbe, szinte bármilyen civil munkát hajlandó elvállalni.
Kategóriák: Energiaválság

Már érződik a koronavírus-járvány komoly gazdasági hatása

Olaj - 2020, március 15 - 20:17
A héten a koronavírus határozta meg a legfontosabb gazdasági eseményeket. A kormány bejelentette, hogy komoly támogatást adnak a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő iparágaknak, a világ tőzsdéi pedig rég nem látott zuhanást produkáltak. Komolyan esett az olaj ára is és a globális turizmus nagyon rossz időszak elé néz. A hét gazdasági összefoglalója.
Kategóriák: Energiaválság

Rendkívüli hír érkezett a rubelről

Olaj - 2020, március 11 - 17:00
Világszerte megviselte a devizákat az olajár zuhanása: az orosz rubel, a román lej és a norvég korona történelmi mélypontján is megfordult, a dollár viszont hirtelen erőre kapott.
Kategóriák: Energiaválság

Váratlan fordulat történt az olajpiacon

Olaj - 2020, március 11 - 14:43
Újra esni kezdtek az olajárak szerda délelőtt, miután a Saudi Aramco szaúdi állami többségű olajvállalat jelentette, hogy kitermelésének növelésére utasította az energetikai minisztérium. Ezzel még tovább fokozódik a napokban kialakult olajárháború.
Kategóriák: Energiaválság

A széndioxid-kibocsátás 30 éve a leggyorsabb ütemben csökken

Napenergia - 2020, március 10 - 17:11
Az elemzés szerint a villamosenergia-ágazat által kibocsátott szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt 30 évben a leggyorsabb ütemben csökkent, mivel az országok egyre kevesebb szenet használnak. Ugyanakkor a kormányoknak továbbra is fel kell gyorsítaniuk a megújuló energiára való áttérést, hogy a globális átlaghőmérséklet melegedése másfél Celsius fok alatt maradjon ? írja az Independent.
Kategóriák: Energiaválság

A széndioxid-kibocsátás 30 éve a leggyorsabb ütemben csökken

Szélenergia - 2020, március 10 - 17:11
Az elemzés szerint a villamosenergia-ágazat által kibocsátott szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt 30 évben a leggyorsabb ütemben csökkent, mivel az országok egyre kevesebb szenet használnak. Ugyanakkor a kormányoknak továbbra is fel kell gyorsítaniuk a megújuló energiára való áttérést, hogy a globális átlaghőmérséklet melegedése másfél Celsius fok alatt maradjon ? írja az Independent.
Kategóriák: Energiaválság

A széndioxid-kibocsátás 30 éve a leggyorsabb ütemben csökken

Energiaipar - 2020, március 10 - 17:11
Az elemzés szerint a villamosenergia-ágazat által kibocsátott szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt 30 évben a leggyorsabb ütemben csökkent, mivel az országok egyre kevesebb szenet használnak. Ugyanakkor a kormányoknak továbbra is fel kell gyorsítaniuk a megújuló energiára való áttérést, hogy a globális átlaghőmérséklet melegedése másfél Celsius fok alatt maradjon ? írja az Independent.
Kategóriák: Energiaválság

Erre számíthatunk a hazai üzemanyagáraknál

Olaj - 2020, március 10 - 14:28
Az olaj világpiacán zajló események hatással vannak a magyarországi üzemanyagok árára is, ezért biztosra vehető, hogy a benzin és a gázolaj ára jelentősen csökken idehaza a következő napokban ? mondta a Magyar Nemzetnek Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj-szövetség főtitkára.
Kategóriák: Energiaválság

Letarolták hétfőn a világ tőzsdéit

Olaj - 2020, március 10 - 10:03
A részvénypiacokat is elérte hétfőn az olajpánik, aminek eredményeként az olajárak 20-30 százalék közötti zuhanása mellett masszív eladási hullám uralta a tőzsdéket. Az európai börzék többsége 8-10 százalék közti mínuszban zárt, míg az USA-ban már a kereskedés is olyan hatalmas eséssel indult, hogy bekapcsolt az automatizmus, amely felfüggesztette a kereskedést.
Kategóriák: Energiaválság

A bűzös durián adhatja az ázsiai tuktukok és mobilok energiáját

Energia - 2020, március 9 - 17:09
A bűzös durián adhatja az ázsiai tuktukok és mobilok energiáját a jövőben ausztrál kutatók szerint.
Kategóriák: Energiaválság

Nagyszabású válságkezelő intézkedések jönnek Németországban

Válság kezelés - 2020, március 9 - 14:31
A koronavírus-járvány miatt szorult helyzetbe kerülő vállalkozások támogatását szolgáló munkaerőpiaci lépésekről állapodtak meg a német kormánypártok a koalíciós egyeztető tanács ülésén.
Kategóriák: Energiaválság

Összeomlott az olajár, és 30 százalékos mínuszban kezdődött a hét

Olaj - 2020, március 9 - 12:40
Egészen 30 százalékos mínuszban kezdte a hétfőt a korai ázsiai kereskedés során az olaj. Az árfolyam azt követően omlott össze, hogy a múlt hét végén az OPEC és Oroszország nem tudott megállapodni a kitermeléscsökkentésről. Mindez pedig összeadódott az egyébként is meglévő piaci pánikkal, ami teljesen megroppantotta a nyersanyagot. Egyes elemzők szerint az olaj ma már nagyobb piaci kockázatot jelent, mint a koronavírus, míg mások úgy látják, hamarosan jöhet a 20 dolláros olajár is.
Kategóriák: Energiaválság

Koronavírus: ez történt szerdán a gazdaságban

Olaj - 2020, március 4 - 16:53
Ezek voltak ma a koronavírushoz köthető legfontosabb hírek és fejlemények a pénz világában.
Kategóriák: Energiaválság

Recseg-ropog a nagy olajpiaci összefogás

Olaj - 2020, március 4 - 15:58
Nyomás alá kerülhet az OPEC és Oroszország olajpiaci szövetsége, ahogy a szervezet és partnerei csütörtökön és pénteken tanácskozást tartanak. A cél az volna, hogy a világ legnagyobb olajhatalmai megállapodjanak, milyen eszközökkel tudnák tompítani a koronavírus kedvezőtlen hatásait.
Kategóriák: Energiaválság

Nőttek a bérek, csökkent a munkanélküliség, és indul az azonnali átutalás

Munkanélküliség - 2020, március 1 - 14:23
A Központi Statisztikai Hivatal a héten több fontos, a magyar gazdaságot érintő jelentést is közzétett, külföldön pedig folyamatosan zuhannak a tőzsdék, távozott a Disney első embere, és úgy tűnik, a koronavírus miatt mindenki aranyat akar venni. A hét gazdasági összefoglalója.
Kategóriák: Energiaválság

A 2008-as válsághoz hasonló mélyrepülés a tőzsdéken a vírus miatt

Olaj - 2020, február 28 - 13:48
Csütörtökön ismét hatalmasat zuhantak az amerikai részvényindexek, de pénteken Ázsiában, majd az európai nyitáskor is folytatódott a mélyrepülés. Közben az olajár tavaly január óta nem látott alacsony szintre zuhant. Egyre világosabb, hogy a koronavírussal kapcsolatos pánik komoly károkat okoz a pénzügyi piacokon.
Kategóriák: Energiaválság

Az OPEC sem menti meg az olajárat a zuhanástól

Olaj - 2020, február 27 - 15:22
Még akkor is könnyedén a mélyben maradhat az olaj árfolyama, ha az OPEC tovább csökkenti a kitermelését ? mondja az S&P Globak Platts elemzője. A szakértő szerint áprilisig nem várható a nyersanyag érdemi fölpattanása.
Kategóriák: Energiaválság

Tovább csökkent a munkanélküliség, és nőtt a foglalkoztatottság

Munkanélküliség - 2020, február 27 - 11:11
Az idén januárral záruló három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalék volt, ami az egy évvel korábbihoz képest 9,5 ezerrel, illetve 0,2 százalékponttal kevesebb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kategóriák: Energiaválság